Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Magyarország Tel-avivi Nagykövetségének honlapján!

Magyarország már 1948-ban, Izrael Állam megalapításakor felvette a diplomáciai kapcsolatokat az újonnan megalakuló országgal, majd a rendszerváltás után az egykori keleti blokk országai közül elsőként állította helyre teljeskörű diplomáciai viszonyát Izraellel. Az immár több évtizede fennálló kiváló kapcsolatunk és kétoldalú együttműködésünk az utóbbi időkben korábban nem tapasztalt, új szinteket ért el. Viszonyunk – amely a kölcsönös tiszteleten és a barátság szilárd alapjain nyugszik – magában foglalja a politikai, gazdasági, védelmi, kulturális, tudományos és oktatási kapcsolatok vetületeit.

Magyarország következetesen kiáll a nemzetközi fórumokon Izrael mellett, valamint a nemzetközi szervezetekben is fellépünk az antiszemitizmus ellen. Hazánk egyetemein, többek között a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében immár sok száz izraeli diák folytat felsőfokú tanulmányokat. Országaink között heti 46 repülőjárat közlekedik, így évről évre egyre több izraeli turista látogat el nem csak Budapestre, hanem vidéki városainkba is. Hazánkban él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amely a mai Európában az egyik legbiztonságosabb környezetben kulturális reneszánszát éli.

A közel 300 ezer fős magyar származású diaszpórával fenntartott kapcsolatainkat is kiemelten kezeljük: megkülönböztetett figyelmet fordítunk történelmi múltunk közös feldolgozására, a magyar zsidó kultúra és identitás ápolására, megőrzésére. Konzuli részlegünk közreműködik a magyar állampolgárság megszerzésére irányuló, anyakönyvezési és útlevélkérelmek ügyében, valamint az itt tartózkodó magyar állampolgárok kérdéseire válaszol; konzuli vonatkozású, érdekvédelmi ügyeiket kezeli.

2008 és 2013 között már egyszer az a megtiszteltetés ért, hogy nagykövetként szolgálhattam hazámat Izraelben. Most, tíz évvel később nagy örömmel tértem vissza. Elkötelezetten és nagy lendülettel fogok a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén munkálkodni.

Kellemes időtöltést a honlapon! 

 

Szentgyörgyi Zoltán

nagykövet